Azért nem találtak hosszú ideig ellenszert a betegségre, mert egész egyszerűen tévúton jártak. A tévedésnek rengeteg ember esett áldozatul.
A középkor egyik legismertebb betegsége a skorbut volt. Nem csoda, hiszen a betegség a hosszú hajóutak, a rendkívül népszerű felfedezések főszereplőit tizedelte. A fájdalmas, kellemetlen tüneteket és a legrosszabb esetben halált okozó skorbutot hosszú ideig „a rossz tengeri levegőnek” tulajdonították, mivel a szárazföldre érkezést követően a páciensek állapota javult.
A megoldás egészen a 18. századik váratott magára, először egy James Lind nevű orvos publikálta, hogy a skorbut kialakulása narancs-, és citromléfogyasztással megelőzhető. Persze, hiszen a betegséget a tengerészek rendkívül hiányos táplálkozása, egészen pontosan a C-vitamin hiánya okozza. A század végére az orvos receptje már széles körben elfogadott és alkalmazott módszerré vált.
Persze a betegséget néhányan már korábban is eredményesen előzték meg, csak éppen ennek nem voltak pontos tudatában. A híres Drake kapitány és legénysége a 16 század végén Dél-Amerikában kikötve azt tapasztalta, hogy az ottaniak egy fa kérgét fogyasztják. Kiderült, azért, mert a hideg téli hónapokban megvédi őket a betegségektől. Ez a fa a chilei fahéjcserje volt, amelyből Drake el is raktározott és láss csodát: hajóján nem ütötte fel fejét a betegség.
Más tengerészek is megfigyelték a bennszülöttek táplálkozási szokásait. Észak-Amerikában Cartier helyi indiánok tanácsára kanadai cédrus tűleveléből főzött teával igyekezett gyógyíttatni embereit. Később rájöttek, hogy pozitív hatással bír a savanyú káposzta, a sárgarépalekvár és a maláta sűrítmény is. Sajnos az információáramlás akkoriban még nem volt elég hatékony, így a gyógymód nem terjedt el egyhamar.
A skorbut és táplálkozás összefüggésében a 18. század végére tehát kezdtek megbizonyosodni, de a végső megvilágosodást a C-vitamin 20. századi felfedezése jelentette.
Fotó:
pixabay.com