A Közép-, és Dél-Amerikában őshonos, több ezer éve termesztett chilipaprika magyar testvére ennél jóval fiatalabb, alig kétszáz esztendős, mégis hungaricum lett. A növény népszerűségét ennél sokkal jobban nem lehetne bizonyítani.
A Dél-Amerikában több mint hatezer éve termesztett, az aztékok és a maják által is kedvelt chilipaprika világhódító útjának kezdete két történelmi eseményhez kapcsolható. Az egyik a török birodalom terjeszkedése, ami megnehezítette a bors Ázsiából történő európai importját, a másik pedig természetesen Amerika felfedezése.
A chilipaprika jellegzetes ízű, csípős termése az öreg kontinens mellett Ázsiát (na és a többi földrészt) is meghódította, mindenütt komoly hatást gyakorolva a helyi gasztronómiára. Nem volt ez másképp Magyarországon sem, hozzánk először a középkor végén, török közvetítéssel jutott el. Akkor még borsként (törökbors, tatárkabors) említették, a paprika nevet csak később kapta, a Szeged és Kalocsa környéki fűszerpaprika-termesztés beindulását követően pedig széles társadalmi körben is elterjedt. A 19. század közepétől már a magyar konyha alapvető alkotóeleme, fűszere, igazi hungaricum. A hírnevét Szent-Györgyi Albert Nobel-díja is növelte, mivel remek C-vitamin forrásnak bizonyult. Rengeteg fajtája, típusa és felhasználási módja van.
A növény csípősségét okozó kapszaicin jótékony hatásait már a legelső termesztők is ismerték. Vérnyomáscsökkentő, reumatikus fájdalmakat enyhítő, emésztést serkentő, ezek mellett különböző izompanaszok, és cukorbetegség kezelésében is hasznosítható. A kapszaicin egyébként gyógyszeralapanyag is. Tömény fogyasztásától ugyanakkor óvakodni kell, gyulladást okozhat.
Fotó:
pixabay.com