Azt mondják a gyerekek sokkal nyitottabbak a természetfeletti dolgok iránt. A gyermeki „vallásnak” persze egészen más jelei és csatornái vannak, mint a felnőttek spiritualitásának. Úgy tűnik, felnőttként újra kell tanulnunk a gyermekekre jellemző ösztönös nyitottságot.
A mese a fontos kapocs lehet szülő és gyermek között, és valójában a gyermeki „hitet” is leképezi. A mesék világa ugyanis tükrözi a gyermeki gondolkodás sajátosságait, és ezen a speciális nyelven (mese világában) találkoznak először olyan témákkal, mint az élet és halál, jó és rossz, és számos más világképet érintő fogalommal, érzelemmel. A kisgyerekek hite így tulajdonképpen a mesevilágán keresztül realizálódik, és hasonló funkciókat tölt be, mint a „felnőttek vallás”. A vallások fontos szerepe az emberi életben, hogy szembesítenek az élet nagy kérdéseivel, de egyúttal reményt keltenek, magyarázatot adnak és csökkentik az emberekben felgyülemlő szorongást, félelmet és feszültséget.
A mese a sajátos eszközeivel megmutatja a világot a gyerekek számára nagyon is reálisan, de közben vigasztal és megnyugtat is. Ezen kívül még számos párhuzam felfedezhető a vallások és a mesék „hitbéli” funkciói között. A mesék, akárcsak a vallások nemcsak feszültségoldó hatással bírnak, hanem tanító szerepük is van. A szakemberek viszont óvva intenek attól, hogy felnőttként belerondítva a mesék indirekt nevelő hatásába, el kezdjük megfejteni a mese mondani valóját, vagy direkt módon levonjuk a tanulságot. A nevelő hatás természetes módon hat a mesén keresztül, mivel a gyermek érzelmileg azonosul a történettel, és tulajdonképpen a fantázia segítségével jut el a spiritualitás élményéhez, átéléshez.
A mese, a fantázia világa a gyermekek természetes eszköze a lelki kiterjedésre, a spiritualitásra. Az pedig már egy külön levezetést igényelne, hogy a kisgyermekkorban a meséből táplálkozó hitet, miként váltja fel a kamaszkori kétely, melynek szintén elengedhetetlen szerepe van a saját hit, és valódi spiritualitás megtalálásában.
Fotó:
pixabay.com