Egy műtéti komplikáció, vagy hiba természetesen megviseli a beteget és nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is. Nyilván az emberek többsége inkább ezzel az oldallal tud azonosulni, ezért a másik fél (orvos) kerül a legtöbb esetben az arctalan, sematizált bűnös szerepébe.
Valahogy úgy gondoljuk, hogy míg a páciens szenved, addig az „elkövető”, az orvos éli tovább életét, neki ezek az esetek csak a munkával járó apró kellemtelenségeknek minősülnek. Nos, ezúttal nem a súlyos mulasztások, következményeik, és a felelősségre vonás kérdéseivel foglalkozunk.
Laikus szemmel, az ember sokszor úgy képzeli el, hogy az orvosok számára a páciensek személytelen darabokat jelentenek csupán, ezt sokszor tapasztalhatjuk az egészségügyi ellátásban, persze azért ellenkezőjére is van szép számmal példa.
Angol kutatások azonban azt bizonyítják, hogy az orvosok általában nem tudnak teljesen hozzászokni a nagy műtéti beavatkozásokkal járó igénybevételhez, és az esetleges komplikáció a legtöbb sebészt érzelmileg erősen megérinti.
Vizsgáltak olyan sebészeket, akik a közelmúltban vétettek műtéti hibát, és közülük a legtöbben mutatták a kimerültség és a depresszió tüneteit. Összességében az eredmények egyértelműen azt jelezték, hogy a műtéti komplikációk az orvosokat is megviselik, bűntudatot éreznek, szorongás tüneteit mutatják, és bizony önbizalmuk is megsínyli ezeket az eseteket.
Egyébként az angol kutatásból az is kiderült, hogy a sebészek kevésnek érzik az intézményi támogatást a komplikációk feldolgozásában. Ez pedig a komolyabb mentori rendszer igényét veti fel.
Fotó:
pixabay.com