A nárcizmust a köztudat kimondottan negatív személyiségvonásként tartja számon. Pedig a szereplési vágy, és az önszeretet megnyilvánulásának negatív megbélyegzése nem minden esetben indokolt.
A nárcizmus ugyanis nem rendellenesség, hanem minden egészséges emberben fellelhető személyiségvonás. Természetesen a nárcizmus szintje az egyes emberekben nagyon eltérő lehet, de alapvetően az önbizalomról, az önszeretetről, és az elismerés iránti igényről van szó.
Természetesen, ha ez a vonás elhatalmasodik és uralni kezdi a személyiséget, akkor már jogosan beszélhetünk lelki zavarról. A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők szélsőségesen eltúlozva értékelik saját tehetségüket, fontosságukat, és gyakran fantáziálnak korátlan hatalomról, és másoktól jövő feltétlen csodálatról.
Ez a típusú személyiségzavar többféle okból alakulhat ki, de sok esetben a kisgyermekkorra vezethető vissza. Amikor ugyanis a gyerekben a csecsemőkor végén tudatosul, hogy önálló, szuverén lény, akkor ezzel párhuzamosan megnő az igénye a személyiségével kapcsolatos pozitív visszajelzések iránt. A reális önértékelés kialakulását akadályozhatja, ha a szülők kiszámíthatatlanul, és következetlenül adnak pozitív visszajelzéseket, vagy elutasítóak ilyen szempontból. Ez okozhatja gyerek önértékelésének megrekedését a nárcizmus fázisában.
Alapvetően persze mindenkiben meg van az igény az elismerésre, a sikerre. A nárcizmus foka befolyásolhatja azt is milyen pályát választunk. A celebek, sztárok, énekesek személyiségében minden bizonnyal fellelhető a nárcizmus magasabb mértéke, de ez még nem jelent személyiségtorzulást. Bár gyakran lehetünk szemtanúi a médiában végbemenő radikálisnak tűnő személyiség változásoknak (lásd tehetségkutatók sztárjai), valójában a legtöbb esetben nincs szó az „ártatlan” személyiségek bedarálásáról. Azoknál az embereknél, akikben magas fokú szereplés vágy munkál, általában ezek az élesnek tűnő változások jól megférnek személyiségükben.
Fotó:
pixabay.com