Saját környezetünkben is gyakran tapasztalhatjuk, hogy vannak olyan emberek, akik egyik kapcsolatból esnek a másikba. Szinte soha sincsenek kapcsolaton kívül, külső szemmel ez bizony nehezen érhető, főleg ha valós érzelmeket keresünk a háttérben.
A kapcsolatfüggőség különböző formában és szinten megnyilvánulhat, de legfőbb jele, ha valaki retteg az egyedülléttől. Ennek sokféle oka lehet, például önbizalom hiány, vagy különböző önértékelési problémák. Gyakran olyanok ragaszkodnak rögeszmésen a „kapcsolatban levőséghez”, akik képtelenek megbirkózni saját félelmeikkel, és nem tudnak saját célokat felállítani.
A kapcsolatfüggő emberekre nemcsak az jellemző, hogy képtelenek egyedülállóként létezni, hanem az is, hogy amikor kapcsolatban vannak „szeretik” feladni önálló életüket. Vagyis a szabadidő eltöltését csak párban tudják elképzelni, feladják saját identitásukat, álmaikat, céljaikat. Többnyire egyébként felszínes kapcsolatokról van szó, főleg hogy egyikből sodródnak a másikba, ilyen körülmények között ugyanis nehéz lenne valós érzelmi kötődést kialakítani. A kötődés látszólag megvan, de ez általában az egyedülléttől való félelemből táplálkozik, ami így nem tud elmélyülni.
Persze vannak „enyhébb” esetei is a kapcsolatfüggőségnek. Arra is gyakran láthatunk példát, hogy valaki képtelen kilépni egy rossz kapcsolatból. Nem tud, nem akar egyedül létezni, ezért aztán nem dönt, hanem sodródik, és még jobban „bedarálódik” a személyisége.
Egy kicsit más formája a kapcsolatfüggőségnek, amikor valakit maga a „kapcsolatban levőség” boldogít, pontosabban az ehhez kapcsolódó illúziói. Ilyenkor tulajdonképpen a másik fél személye nem is olyan fontos, csak a „családi állapot” lényeges, vagyis, hogy elmondhassa, ő kapcsolatban van, nem egyedülálló.
Fotó:
pixabay.com