Mint a mesében, nem igaz? Persze, majd lesz gyerek is, addig nem kerek a történet, de az még egyelőre messzebb van. Barbi beszámol, hol volt eddig, mit csinált, mi történt vele és hogyan tovább.

Egy ideig eltűntem, idén még nem is jelentkeztem, persze meg vannak ennek az okai, de inkább mesélnék, mint magyarázkodnék. Azt úgy sem fogadja el senki :).

Nos, nem indult olyan jól a 2014-es év, mint ahogy végül is alakult. Rögtön februárban apukám súlyos infarktust kapott, szerencsére még időben bevitték kórházba, ahonnan a balatonfüredi szívkórházba szállították át egy EKG után. Katéterezés és három hetes rehabilitáció után köszönjük, jól van és végre a dohányzásról is leszokott :).

Megkezdtem az egyetemen az akkor még csak remélt utolsó félévemet, ami leginkább nyafogással telt, hogy csak meg kéne írni most már azt a szakdolgozatot, de neki nem álltam, így sikerült végül, hogy három hét alatt kellett leadnom. Közel sem lett olyan jó, mint amilyet szerettem volna, de hát nyilván meg van az ára a lustaságnak is. Egy négyest azért így is sikerült összehozni szerencsére.

Persze ezek mellett az edzés nem volt sajnos az első, úgyhogy már tripla bűntudat gyötört (apu, szakdoga, edzés), de Iminél tudni kell, hogy a kemény edző mögött azért valahol egy kenyérre kenhető férfi van :). Szóval hol jártam edzésre, hol nem, attól függően, apuhoz mikor tudtunk menni látogatni és/vagy mennyire voltam lemaradva a szakdolgozat éppen ütemezett feladatával.

Végül leadtam a munkámat, és édesanya jóvoltából Balázzsal elszabadultunk egy hosszú hétvégére Hajdúszoboszlóra pihenni, amit Balázs még megfejelt egy egész hétvégés WTCC bérlettel, úgyhogy alig bírtam magammal az indulásig. A hetet még sikerült a Tökéletes Pasinak megkoronáznia egy jól időzített lánykéréssel is, így Michelisz Norbinak már jegyespárként szurkoltunk a Hungaroringen :).

Csak hogy el ne feledjem, milyen érzés stresszesnek lenni és valamiért izgulni, egyre közeledett a június 17-ei államvizsga napja. Megint fellépett az „el kéne kezdeni tanulni” szindróma, ami egy darabig csak nyivákolás volt és nem cselekvés, így persze az utolsó hétvégétől egészen a bizonyos keddi napig idegroncs voltam. Érdekes egyébként, hogy fel-alá sétáltam a folyosón, próbáltam rágózással csökkenteni a hányingert, de ahogy behívtak megszállt a nyugalom. Onnan már nincs menekvés, kihúzom a tételt, kifejtem és kész. Mást nem tudok csinálni. Hát így is lett, szerencsére sikeresen leállamvizsgáztam 4.33-as átlaggal és holnap át is veszem a diplomámat.

Egyelőre ennyit, az esküvőt bőszen szervezzük, arról inkább külön sorozatban, akinek már volt vagy részt vett szervezésben, az tudja, hogy az megér egy külön cikket, ha nem cikksorozatot :).

Fotó:
igen, mi vagyunk rajta :)