Elsőre gyerekjátékra emlékeztet és kívülről annak is tűnik, azonban voltaképpen egy komoly, nagy múltra visszatekintő, fejlesztő sport.
Mindenki ugrókötelezett már. Ez biztos, még ha messze nem is úgy, mint a profik, akiket filmekben, klipekben, bokszedzéseken látunk. Gyerekként először ügyetlenül, de rendkívül lelkesen nyúltunk az érdekes alkalmatossághoz, amellyel lehetett játszani, bohóckodni, hülyéskedni, s közben alaposan megizzadni.
Az ugrókötelezés komoly fizikai sport (lehet), méghozzá úgy közben agyunkat is tornásztatja. Fejleszti a mozgáskoordinációt, javítja a reflexeket, állóképességet növel. Jó hír, hogy nem szükséges hozzá előképzettség, a nulláról is meg lehet tanulni az alapokat. A mozgás nagyon hasonlít a tornához, egyszerre mozgatja meg a csuklót, a vállat, a derekat, a karokat, a térdet és a bokát. Nagy előnye, hogy szinte bárhol végezhető és komolyabb anyagi ráfordítást sem igényel az űzése.
Mint a futásnál, fontos a helyesen kiválasztott lábbeli és a borítás, amelyen ugrálunk (nem mindegy, mennyire kemény). Az ugrókötelezés nemcsak egyéni sport, lehet párban és csapatban is űzni.
Érdekes, hogy az ugrókötelezés nagyon hosszú múltra tekint vissza, források szerint már az ókorban is használták ezt a mozgáskultúrát. A világ különböző részein sokszor egymástól függetlenül eltérő módon és eltérő ugrókötél típussal terjedt el. Versenysporttá a 20. század második felében vált a játék, amelyben többek között világbajnokságot is rendeznek.
Fotó:
pixabay.com