Kevesen tudják, hogy a Vöröskereszt szervezet elődjét a háborús sebesültek megsegítésére hívták életre több mint százötven évvel ezelőtt. A sérültek helyzete akkoriban nyomorúságos volt, ráadásul a különböző betegségek, járványok is könnyen terjedtek.
A modern hadászat (amelyet az első világháborútól számítanak) előtt a csaták nagyjából úgy zajlottak, hogy két nagy tömegű sereg összecsapott egy adott területen. A háborúskodást tarthatott egy napig, vagy tovább, eldőlhetett, vagy nem, egyvalami azonban állandó volt: a küzdelem után csata helyét halottak és sebesültek ezrei, sokszor tízezrei borították. A holtakkal és a súlyosabb sebesültekkel szervezetten senki sem törődött, nem temettek és nagyobbrészt utóbbiakat is hagyták meghalni. Az embertelen helyzetet tetézte, hogy egy-egy ilyen csata után komoly kockázata volt a különböző betegségek, járványok kialakulásának és elterjedésének.
Egy svájci kereskedő, Henri Dunant volt az, aki erre a tarthatatlan helyzetre először, 1859-ben felhívta az európai közvélemény figyelmét. Dunant – miután nem egyszer volt szemtanúja egy-egy csata utáni helyszínnek (Solferinónál önkéntesekkel igyekezett javítani a szörnyű helyzeten) - sikeresen lobbizott a különböző uralkodóknál és évekkel később létre is hozott egy szervezetet, amely harctéri áldozatok megsegítésére hívatott.
Ezt követően kezdtek önkénteseket, ápolókat és orvosokat toborozni a háborúk sújtotta területeken és az egészségügyi „személyzetet” semlegesnek nyilvánították. Dunant szervezete felvette a Vöröskereszt nevet és máig rendkívül hatékonyan tud segíteni a rászorulókon a világ minden részén.