Az orvosi pióca egészen a 17. századig az orvosi kezelések alapját képezte, mivel segítségével alkalmazták az úgynevezett kivéreztetéses „gyógymódot”. Ez az orvosi gyakorlat nem éppen a gyógyulást szolgálta, ám később mégis hasznát vették a piócáknak a gyógyításban.
Az orvosi pióca egy olyan lapos állat, melynek mindkét végén tapadókorong található. A hátsó tapadókorongja segítségével mozog, míg az első tapadókorongban található fogaival végzi a vérszívást. Érdekes, hogy a pióca áldozatában véralvadásgátlót, hirudint választ ki, amely megakadályozza a seb bezáródását, illetve az állat érzéstelenítőt is termel, amely biztosítja a nyugodt táplálkozását a „mit sem sejtő” áldozat testéből.
Mivel régen a betegségek többségénél a „rossz vér” eltávolításában látták az egyetlen gyógymódot, az orvosok gyakran alkalmaztak orvosi piócát a vér leszívásához, ám ez általában nem gyógyulást eredményezett, hanem tovább rontotta a beteg állapotát. Egyébként sebek gyógyításánál és fertőző betegségek estén is használták ezt a módszert, egészen a 19. századig alkalmazták a piócával való vérleszívást.
Ahogy fejlődött a gyógyítás gyakorlata természetesen a piócával történő kezelésről is bebizonyosodott, hogy nem használ, sőt negatívan hat a betegek állapotára. Ugyanakkor mégsem haszontalan orvosilag a pióca, a rekonstrukciós sebészet területén kezdték el használni a 80'-as években. Izomzat, illetve bőrszövet átültetésekor, fontos hogy a seb körül helyreálljon a vérkeringés. A pióca segítségével elkerülhető a rögképződés a sérült területen, ráadásul a pióca nyálában található véralvadásgátló akkor is fenntartja a véráramot, ha az állatot már eltávolították.
Fotó:
pixabay.com