Mindenkinek saját időgépe van, egyéni szubjektív időperspektívánk egyedi módon határozza meg döntéseinket, életmódunkat, és általánosan véve az élettel való elégedettségünket is befolyásolja. Sokszor tudattalanul is gátol, akadályoz minket, hogy hogyan gondolkozunk az időről. Aki a múltban él, kevésbé nyitott az új élményekre, fél a változástól, ezáltal korlátozza saját fejlődését.
Persze, nem hagyhatjuk figyelmen kívül múltunkat, hiszen identitásunk része, a korábbi tapasztalatok pedig nagyban segíthetnek abban, hogy a jelenben sikeresebb döntéseket hozzunk. A fatalista nézőpont, vagyis a sorsszerűség mindenek fölé helyezése, túlzott passzivitásba taszítja a személyiséget, így éppen úgy a fejlődés gátja lehet, mint a hedonizmus. A hedonista örömközpontúság az életet izgalmassá, élvezetessé teszi, de ha túlzottan csak a pillanatnak élünk, és sohasem mérlegeljük döntéseink következményeit, könnyen elveszhetünk az élet útvesztőiben.
Nem mindig olyan egyszerű felismerni, ha saját szubjektív időszemléletünk foglyai vagyunk. A szakemberek, mint minden másban ebben is az egyensúlyra való törekvés fontosságát hangsúlyozzák. Ennél talán kézzel foghatóbb iránymutatást jelent az a tény, hogy időnkkel végső soron mi rendelkezünk, vagyis időszemléletünk rajtunk múlik, változtathatunk rajta. Erre mondhatjuk, hogy a múltunkon nem változtatunk, de a múltbéli dolgokhoz való hozzáállásunk igen, és ezzel befolyásoljuk jelenünket, és egyúttal jövőnket is.
Összefoglalva, a dolgok úgy is felfoghatóak, hogy mindenkinek van egy saját időgépe, amelyet fejlődésünk útjába, vagy szolgálatába állíthatunk.