A vitaminok alapvetően nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára, viszont nem mindegyiket vagyunk képesek magunk előállítani, van, amit táplálékkal tudunk csak bevinni. A D vitamin például egy köztes eset, mivel elő tudjuk állítani, viszont csak napsütés mellett, míg a C vitamint, ellentétben a legtöbb állattal, az ember képtelen maga megszintetizálni. A vegyes és változatos táplálkozás legtöbbször fedezi a vitaminszükségletünket, azonban sokszor nem mennyiségi, hanem minőségi éhezés hatására vitaminhiány léphet fel, aminek komoly következményei vannak. Nem feltétlen a mi táplálkozásunkkal van probléma, hiszen a mai félkész, illetve előre elkészített ételekben kevés a vitamin. Persze itt jön az, hogy nem csak a vitamint kell bevinnünk, hanem ha szükséges, akkor annak segédanyagát, illetve különböző ásványi anyagokat és nyomelemeket, ami egy még nehezebb feladat.

A vitaminokra és ásványi anyagokra három általánosan használt fogyasztói egység létezik. Az első az RDA – Recommended Dietary Allowance, vagyis az ajánlott napi fogyasztás minimális mennyisége. A második a DRI – Daily Reference Intake, vagyis a napi referenciafogyasztás, a harmadik pedig a DRV – Daily Recommended Value, vagyis a napi ajánlott érték.

A vitaminszedés tehát jól szabályozott, nem kell félni a túladagolástól, ha betartjuk az előírt mennyiségeket. Ezen kívül sokszor a korunk, fizikai állapotunk vagy egyéb tényezők miatt – tény például, hogy a modern átlagember vitaminszegényen étkezik- érdemes vitaminfogyasztásunkat biztosítani különböző készítmények szedésével.

A vitaminszedés kedvező hatásai azonban hetek, hónapok után jelentkeznek, ezért ne legyünk türelmetlenek. Várakozásunknak meg lesz a gyümölcse: jobb általános közérzet, nagyobb aktivitás, ellenállóbb immunrendszer, optimistább hangulat és alapvetően egyfajta kiegyensúlyozottság érzése.

Azonban mielőtt nekiesünk a polcoknak, gondoljuk át mire van szükségünk. Vegyük figyelembe, hogy nőként és férfiként eltérő minőségű és mennyiségű ásványi anyagra van szükségünk, a kor sem mindegy és a fizikai aktivitás is fontos. A gyógyszertárakban kapható készítményekkel kapcsolatban biztosan tud segíteni az eladó, de magunk is utána nézhetünk az alapvető információknak.