A Nyughatatlan özvegyek remek kis próbálkozás, hogy ismét menő legyen bűnügyi filmet rendezni. Van benne minden mi szem-szájnak ingere. Chicagói gettóharcok, korrupt politikusok és 2 nagy rablás, de nem ettől jó film, hanem a hangulata és a rendezője okán. Steve McQueen valamit nagyon tud: színészeket instruálni és a dokumentarista kamerahasználatot. A 12 év rabság díjözöne után ezúttal a rablós filmek szerelmeseinek mutatja meg a tehetségét. A kabaláját, Fassbindert hiába keressük, de ez jól is van így. Ide a férjek gyöngye szerepében olyan rutinos vén róka kellett, mint Liam Neeson. Hans Zimmer zenéje, pedig csak hab a tortán.
A szerepek tehát adottak. Választás zajlik, de nagyon. A korrupt jelöltek gengszterkapcsolataikon keresztül cicáznak egymással. Közben egy balul elsült rablás hátrahagyott özvegyeinek kell kitalálni, hogy a felrobbantott koszos maffiapénzt honnan fizetik vissza. Minden mindennel összefonódik. A gettó császár bérgyilkosa pedig egyre több hullát hagy maga után. A hölgyeket semmi nem köti össze. A politikai korrektség jegyében még a bőrszínük se. De a lényeg a lényeg. Meg kell oldaniuk amit a hős férfiak hátrahagytak, különben a sorsukra jutnak. A film meglepő módon nem a rablástól lesz mozgalmas, hanem a remek párbeszédektől és a meglepő rendezői húzásoktól. Nálam Colin Farrell, mint politikai trónörökös jelölt és a helyi tisztogató, Daniel Kluuya (Tűnj el!) lettek a legjobbak, nem is beszélve a címszereplőkről.
Felesleges is bárkit még jobban kiemelni, mindenki teszi a dolgát. Hála istennek feliratosan adják otthon a mozikba, így könnyebb azonosulni a karakterekkel is. Talán csak a hosszán lehetett volna kicsit finomítani, meg adni pár plusz esélyt kibontakozni az egyébként csinos, gyakorlatias hölgyeknek. De ez a történet így is épp elég kerek lett. A Nyughatatlan özvegyek végérvényesen berobogtak a vászonra és viszik a bankot. Szép darab. Ez bizony jó mulatság... női munka volt.
fotó: www.imdb.com