Nehéz tárgyilagosan elemezni, bemutatni egy mozit a mozivilágáról, amely ilyen aprólékosan mutatja be a 60-as évek végi világát Hollywoodnak. Pláne ha ezt a filmgyártás legismertebb ex-videotékása, Quentin Tarantino szolgáltatja. Ami biztos, hogy a Volt egyszer egy Hollywood megüti a nézhető érdekesség kategóriát. Habár az elején a teremben nagyon megijjedtem, hiszen eléggé belterjessé vált jó pár jelenet. Azért ne legyünk olyan szigorúak, hiszen a kiöregedő western színésznek (mr. Világmegmentő Leonardo DiCaprio) és hű kaszkadőrének (Brad Pitt) élete érdekes, már-már tanulságos is. A hömpölygő cigifüst közepette sikerült jól megidézni az 1969 es évet és bemutatni a hippiktől hemzsegő Los Angelest. A filmzene magával ragadó, bár egy ilyen erős atmoszférájú filmnél ez elvárható volt, ahogy a kiváló jelmezek is.
DiCaprio kisujjból hozza a szerepét. Látványosan élvezhette a forgatást, érik neki a következő Oscar. Ami mellett nem mehettünk el szó nélkül az az indokolatlanul elnyújtott játékidő és a holtidőben fuldokló jelenetek. Talán a korszaknak szól, de ezt most kissé elszabták a vágószobában, pedig ha lehet hinni a híreknek, így is sok jelenetet és ismert színészt vágtak ki a mozis verzióból. A kritikusok talán sehol nem emelték ki eléggé a film második felének 3 klasszis pillanatát, mi örömmel megteszük. Jelesül, hogy a cammogó sztori magára talál és akciót kapunk végre. A film, csakúgy, mint anno a Becstelen brigantik betölti az igazságszolgáltatás és a búfelejtés szerepét.
Egy képzeletbeli világba repít el minket, ahol a rosszfiút elkapják és az igazi szörnyűségek nem történnek meg. A végső pedig (elnézést spoiler veszély), hogy a Tiszta románc után Brad Pitt végre megint kapott pár önfeledt drogos jelenetet. Ezeknek szívből lehet örülni, bár nagy kérdés, hogy egy kicsit feszesebb felépitéssel, nem lett volna-e jobban méltóbb a figyelmünkre a nyár egyik, ha nem legjobban várt filmje. Soha rosszabbat persze és Quentin mester egy hamar ne hagyja abba. Az erő vele van, akárki akármit is mond.