Az év filmes eseményévé vált a Barbie miután a fiús Top Gun 2 tökéletes piaci tavalyi időzítését lemásolva megagiga siker lett a mozikban. Jókor volt jó helyen. Az első nagy dollár milliárdos bumm egy női rendezőtől-írótól (Greta Gerwigtől), gyönyörű főszereplők, álomdíszletek, durván túltolt marketing. Margot „gyönyörű” Robbie mint sztereotipikus Barbie és Ryan „kockahas” Gosling mint Ken, látszólag minden a helyén van. A helyzet azonban sokkal árnyaltabb. Az előzetessel ellentétben egy túltolt társadalmi szatírát kapunk, amely egyszerre akar popcorn mozi, tanmese és jövőbe mutató gender almanach klasszikus lenni.

Egy női karnagy által levezényelt kötéltánc a gagyi és a tartalmas gondolkodtatás leheletfinom mezsgyéjén. Miközben ránk szabadít egy nagyon durva feminista dicshimnuszt és sértődött női energiák verbális tombolását. Sok frusztrációját beletették a nyugati női fogyasztói társadalmának és nem szégyellték zsibbasztóan tételmondatokként az arcunkba tolni. Így ez a film annyira szájbarágós lett, mint egy fogtömés. Tömény hangulat, amely részleteiben messze jobb élmény, mint az egész mű.

A sztori botegyszerű: egy sematikus álom Barbie világban meghibásodik az idill és felkerekedik a két főhős, hogy helyre tegye a dolgot a való világban azaz Los Angelesben. A poénforrások néha remekül működnek ezzel kapcsolatban, bár Will Ferrell a rosszul megírt babagyár elnöki szerepét is csúnyán aluljátsza, és idegesítő. A férfiuralom és a női szerepekben fuldokló átlagnő kálváriája hálás téma. Megérett rá az idő és a mozis tudatunk. A depressziós, narancsbőrös Barbie reklámon visítva röhögtem, bevallom őszintén, míg Ken musical betétjein erősen csóváltam a fejem, ahogy a Kenek!! csatáján is.

A díszletek elsőosztályúak, a poénok nagy része remekül feldobott és a két ismert kirakati színész megtalálta a hangot a szerepükkel. Zavarba is hozott kicsit a mozi, ami azért egy jó jel. Kicsit nehéz is volt a velem mozizó kedves hölgyeménnyel beszélgetnem pasiként utána. Még akkor is, ha a filmből Allan figurájával csak tudtam azonosulni, de vele nagyon. Kicsit több pimaszsággal lehetett volna a Barbie egy tűpontos kritika is, de inkább nagyközönség film lett. Szóval támogatni kell a női egyenjogúságot és segíteni a milliónyi teendő közt a pasik dominálta nyugati világban küzdő hölgyeket. Köszönjük ezt az üzenetet, amelyhez egy rózsaszín celluloid hangulati, dramaturgiai és esztétikai hullámvasúton át vezetett az út. Nem jó mozi született, de nem is rossz, csak olyan Barbie.