A legendás rendező, Michael Mann (Az utolsó mohikán, Szemtől szembe, A bennfentes) 8 év után újra nagy játékfilmmel jelentkezett. A Ferrari vezetőjének 1957-es nyarát feldolgozó, eredetileg riportkönyvből készült, adaptáció régi vágya volt. Adam Driver (új Star Wars filmek, Házassági történet) letisztult főszerepbeli alakítása velőtrázó, Penélope Cruz (Almodóvar egykori múzsája) a megcsalt feleség szerepében tündököl és a kész mű egy valós helyszíneken forgó ízig-vérig régivágású mozi. A Ferrari érdekes történelmi utazás, kérdés összeálnak-e az elemei egy örökérvényű klasszikussá?
Enzo Ferrari (Adam Driver), a híres-hírhedt autógyár atyaúristene mozgalmas nyarat tudhatott le 1957-ben. A felesége gyakran le akarta lőni, a pilótái sorra balesetekben elhunytak, a nevét viselő legendás cége a csőd szélén, míg a titkolt élettársa és a közös fiúk egyre nagyobb szerepet igényeltek az életében. Mindeközben küszöbön állt a számára döntő, egész Olaszországot átívelő terepverseny, közben antagonista főhősünket az elhunyt fia emléke is kísértette. A Ferrari film egy többsíkú időutazás nemcsak az eredeti városi és vidéki hátterek okán, valamint a kiváló, korhű díszletek miatt repülünk vissza az időbe, hanem a 80 éves Mann történetvezetése miatt is.
Lassan folydogál a történet, de egy pillanatig sem idealizálja a főkarakterét. Drukkolunk neki, de ez inkább érdeklődő szurkolás és nem rajongás. A párbeszédek, az egész mű felépítése pont olyan mintha a 90-es években készítették volna el Robert De Niro alakításával, akinek több hasonló szerepe is akadt akkortájt (pl. Az utolsó filmcézár, Casino), ahogy egyébként a rendező eredetileg is tervezte, még 1993-ban!
A film párbeszédei kicsit ugyan didaktikusan hatnak, látszik, hogy az alapanyag egy könyvadaptáció. Viszont az olasz hangulat remekül átjön, együtt lélegzünk az eseményekkel. A végső etapnál, a versenynél a rendező pedig kiengedi a kameramozgások és vágások terén, ami a csövön kifér. Lenyűgözően fényképezettek a kanyarok, felkavaróak, de nagyon hitelesek. A sportfilmek szerelmeseik megkapják az adagjukat. Remekül közvetítik a jelenetek Enzo Ferrari meg nem alkuvó személyiségét, szenvedélyét az autóverseny iránt. A színészek általában ki tudnak bontakozni, bár egy ekkora domináns főszereplő mellett csak kis játékidő marad a korabeli versenyzőket bemutatni.
A film azonban miközben egy szerelmi melodráma sportfilmes köntösben, nem tud igazán maradandót adni. Ennek oka részben a kissé torzóként odabiggyesztett, elkapkodott befejezés és részben az a helyzet, hogy ez a lassan lélegző adrenalinbomba nem lehet már slágere a mai fiataloknak. Mindenki talál benne magának valót, de kivetnivalót is. Igazából senki kedvence nem lesz a Ferrari. Azért több, mint érdekes film, amely megér egy estét, főleg, ha megcsömörlöttünk a nagy stúdiófilmektől és egy markáns régivágású, érdekes mozira vágyunk.