Orosz Dénes (Magic Boys, Poligamy) rendező megfelelő rutinjával és egy jókora kreatív stábbal karöltve első lépésként a Demjén Ferenc dalaival tarkított Hogyan tudnék élni nélküled? című új magyar musical történetének törzsét a rendszerváltás utánra tették. Ezek azonban csak visszaemlékezés jelenetek, amelyek stílszerűen egy balatoni nyárhoz köthetők. Ha csak a két szép, fiatal főszereplő (Ember Márk a vonzó rosszfiú és a szende, ártatlan, Törőcsik Franciska) itteni románcát kellene nézni, valószínű nem bírná el dramaturgiailag ez az egyébként is nagyon klisés klipegyveleg. Azonban a film drámai utolsó félórája menti az összképet és emeli tényleg filmélménnyé a látottakat.
Tehát adott a jelen cselekményszála korunk Budapestjében, míg a Demjén-dalokhoz körítésnek képbe jön a rendszerváltás utáni Balaton varázsa, meg rengeteg retro zene és tánc. A sztoriról kár is többet mondani, szidhatnánk a jellemfejlődések kiszámíthatósága miatt, de még így is nagyon kedves darabról van szó. Utána garantáltan napokig Demjén- dalokat fog orrvérzésig mindenki, így én is a barátnőm nagy örömére, énekelni. A karakterek persze valóban sablonosak. De, épp ezért valahogy könnyű velük azonosulni is, minden korosztálynak szólnak ezek a könnyeden felskiccelt fiatalos kalandok. A moziból kilépve egy 50-es hölgy jelezte a barátainak, hogy megsiratta a film végét, sőt értetlenkedett, hogy a többiek miért nem. Az üzenet célba ért, jobban is mint várták.
A musical elrepített minket egy laza hangulatba, a Demjén-slágerek univerzumába, segített elengedni a nézőknek a mindennapi gondokat, bajokat, nyűglődéseket. A táncbetétek szintje a profi és a szerethetően aranyos közt egyensúlyoz. A színészek igazából kedvelhetőek, a balatoni látkép pedig biztosan megdobogtatja mindenki szívét. A kritikusok joggal kérhetnek számon rajta „némi” sablonosságot, de ettől még a Demjén-dalok abszolút működnek, és a világ egy jobb hely. Könnyed, helyenként kellemesen vicces és laza darabról beszélhetünk, amely bőven megéri a mozijegy árát. Tehát felkészülni és „Mi együtt mondjuk el mindenkinek/ Mégis sajtból van a Hold. Sajtból van a Hold…”