A film, amely szintet emelt Brad Pitt karrierjén és elhozta a sorozatgyilkosos sztorik ügyeletes nyomozózsánerét Morgan Freemannek visszatér a mozikban pár vetítés erejéig. David Fincher (Harcosok klubja, Benjamin Button, Gone girl) rendező és a hírhedten sötét tónusú munkáiról ismert forgatókönyvíró, Andrew Kevin Walker (8mm, Az álmosvölgy legendája) máig klasszikusnak mondható pszicho thrillere, a Hetedik, a film harmincéves évfordulója alkalmából újra bűnös utazásra invitál minket. Remek szuperközeli képek, kiváló dialógusok, velőtrázó végkifejlet fogja szegélyezni a látottakat.

Az úticél a mindennapok értékvesztett, kiüresedő nagyvárosi miliője, ahol a pénz és az azonnali örömök fékezetlen tárháza dominál. A kapcsolatok felületesek és mulandóak. Az itt lakòk nem tudnak és nem is igazán akarnak figyelni egymásra. Mindig esik és a bűnözés mértéke felbecsülhetetlen. Nincs mi egyben tartsa a mindennapokat, a vallástalanság, a tapintható erőszak és durvaság folydogál az utcákon. A hit lángja a jobb holnapban is csak párakban pislákol a napi rutin során.

Ebben a végnélküli, koszos betondzsungelben egy morózus nyomozó (Freeman) és a jóképű, újonnan áthelyezett zsaru (a zöldfülű Brad Pitt) egy sorozatgyilkos nyomába erednek, akiről csak azt lehet tudni, hogy a hét főbűnről hagy feljegyzéseket maga után és brutális kegyetlensége nem ismer határokat. Érdekesség, hogy a filmben a nagyváros soha nincs nevén nevezve, bár sokan New Yorkba teszik, de igazából nem ez a lényeg, hanem a a sztori lassú hömpölygése, ami ma is magával ragad és nem ereszt. Igazi klasszikus. A játékidőt meg se érezzük, együtt izgulunk a főhősökkel.

A felütést követő hét mindenki életét megváltoztatja majd, senki sem menekül. Nem lehetünk elég hálásak a főszereplő Pittnek, hogy ragaszkodott, sőt hisztizett a stúdiónál a happy end elkerüléséért, így végül meghagyták az eredetileg szánt befejezést. Ezzel megmenekült a film mondanivalója, ami nyomot hagy a mozi mindenkori nézőjében. Tovább megyek.

Elgondolkodtat, elborzaszt és lelassít valami emberi szintre minket, ahol vannak fontosabb értékek is, amelyek mentén történnek a dolgaink. A hét főbűnről Miltonnál sőt biblikus szövegekben is olvashatunk, de ilyen vászonközelségre az emberi lét gyarló, esetlen mivoltához ritkán kerülünk. Valahogy mégis tovább kell menni az úton, nincs mese. Vigyáznunk kell magunkra, az értékeinkre és mindenekelőtt egymásra. Ahogy oly sok Hetedik elemző társam, én is a híres film végi idézettel összegzem és zárom soraim: „Hemingway azt írta valahol: Szép ez a világ és érdemes harcolni érte. A második felével egyetértek.”