Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című: Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

A nagy kérdés, hogy annyira sablonos lett-e, mint a Bohém Rapszódia vagy esetleg túlontúl steril, mint a Dylan-film nemrég. Hála istennek saját útját járja a Springsteen-mozi, ami a remek színészeinek is köszönhető. A szerepeik nincsenek nagyon megírva, de amit kell azt remekül hozzák. A főhőst alakító Jeremy Allen White (Vaskarom, A mackó) mesteri, mint mindig, de sajnos ő sem tudja visszafogott játékával feloldani a film két komoly hibáját. Az egyik, hogy a megtört kisfiúként bolyongó zenész szembenézése az apja árnyékával nincs teljesen kidolgozva, kissé ütemtelenek a múltbeli jelenetek az egyébként is vontatott felvezetésű filmnél. Nem érezzük elég mélynek a látottakat, még ha érezzük is a súlyukat.

A másik, hogy a zenész producere (Jeremy Strong) helyenként didaktikusan a szánkba rágja a lelki eseményeket, ez elég direkten hat és kissé mesterkélt lenne, ha a mozi második fele nem vett volna meg kilóra, mint nézőt. A szálak összeérnek és zenetörténeti érdekességek mellett a depresszióval küzdő Bruce Springsteen is valahogy szerethetővé válik. Még akkor is, ha a zenészekről szóló életrajzi filmek Achilles sarka nem elkerülhető, jelesül, hogy már tudható a végkifejlet, és az igazi feszültséget szinte lehetetlen elérni egy ilyen mozival.

A film kellemes kikapcsolódás lehet mindenkinek, a komoly kérdései mellett bemutatja a Főnök becenevű énekes Nebraska című komor „vezeklésalbumának” születését, és egy sérült kisfiú felnőtté és zenei szupersztárrá válását. Visszafogott vonalvezetés, lelki, érzelmi töltet és remek nóták szegélyezik ezt a vászonbeli történelemórát, ahol komoly hibának éltem meg, hogy a dalok nincsenek feliratozva, mint anno a Dylan-filmnél, így sajnos az angolul nem anyanyelvi szinten tudók, csak tippelhetik a zenei betétek mondanivalóját. A lassan a plázákból kifutó mozi, tehát nem egy kihagyott ziccer, inkább egy kellemes meglepetés, amely emberi életszerű témákat vázol fel és a Főnök zenei világába enged bepillantást a teljesség igénye nélkül.