„A karácsony nem akkor érkezik meg, amikor minden készen van, hanem amikor végre megengedjük magunknak, hogy megálljunk.”
Három nap van karácsonyig. Mikor ezt írom már csak - vagy még - három nap. Ez az a furcsa időszak, amikor a naptár szerint még dolgozunk, a fejünkben viszont már rég a mézeskalács és a csillagszóró pattog. Az utcákon siető emberek kezében egyszerre van jelen a kapkodás és az ünnep ígérete, a boltokban pedig ugyanaz a kérdés kering: „Vajon még van időm mindent beszerezni?”
Ez a néhány nap különös átmenet. Már nem igazán akarunk nagy dolgokba belekezdeni, de leállni sem tudunk. A lakásban ott sorakoznak a félig becsomagolt ajándékok, a karácsonyfa talpa már előkerült, de maga a fa még valahol úton van – vagy épp még ki sem választottuk. Ismerős helyzet.
A karácsony előtti utolsó napokban gyakran érezzük azt, hogy „még ezt is meg kell csinálni”. Pedig az ünnep valójában nem a tökéletes menüsorról vagy az utolsó pillanatban beszerzett ajándékokról szól. A tökéletetlenre sikerült finom, de nem túl szép tiramisu már várakozik a hűtőben. A bejgli lassan elkészül, bár ez sem tökéletes.
Sokkal inkább arról a lassulásról, amit ilyenkor – akaratlanul is – elkezdünk gyakorolni. Amikor este már nem kapcsolunk be még egy munkát, hanem inkább leülünk egy teával, és hagyjuk, hogy a csend kicsit körül öleljen.
Ez az időszak jó alkalom arra is, hogy elengedjük az irreális elvárásokat. Nem kell mindennek tökéletesnek lennie.
A kissé félresikerült bejgli, a nem teljesen egyenes fényfüzér vagy az utolsó pillanatban megvett ajándék is ugyanúgy része lehet az ünnepnek. Sőt, gyakran ezekből lesznek a legemlékezetesebb történetek.
Három nappal karácsony előtt talán a legfontosabb kérdés nem az, hogy mi hiányzik még, hanem az, hogy mire szeretnénk emlékezni ebből az évből.
Kivel szeretnénk igazán jelen lenni az ünnep alatt. Mert a karácsony végül nem a listák kipipálásáról szól, hanem azokról a pillanatokról, amikor egy kicsit megállunk, és észrevesszük: jó itt lenni.