A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét. Ilyenkor a kapcsolat fenntartása válik elsődlegessé, sokszor az önazonosság, az egészséges határok és a személyes jóllét rovására. A társfüggőség nem betegség, hanem tanult viselkedési minta, amely jellemzően hosszabb idő alatt alakul ki.

A társfüggő ember gyakran úgy érzi, csak akkor értékes, ha szükség van rá. Erős késztetést érez arra, hogy segítsen, megmentsen, támogasson másokat, még akkor is, ha ez számára kimerítő vagy káros. Sok esetben olyan párkapcsolatokban marad benne, amelyek érzelmileg egyoldalúak, bántalmazók vagy kielégítetlenek, mégsem képes kilépni belőlük a magánytól vagy az elutasítástól való félelem miatt.

A társfüggőség jelei sokfélék lehetnek. Ide tartozik az állandó megfelelési kényszer, a konfliktuskerülés, az önfeláldozás túlzott mértéke, valamint az, hogy az érintett mások hangulatáért és problémáiért is felelősséget érez. Gyakori az alacsony önértékelés, a bűntudat, ha saját igényeit helyezi előtérbe, és az a hit, hogy szeretetet csak teljesítmény vagy alkalmazkodás árán lehet kapni.

Bizonyos személyiségtípusoknál nagyobb eséllyel alakul ki társfüggőség. Jellemzően empatikus, érzékeny, gondoskodó emberekről van szó, akik már gyermekkorukban megtanulták, hogy az elfogadás feltételekhez kötött.

Gyakran nőnek fel érzelmileg elérhetetlen, kiszámíthatatlan vagy problémákkal küzdő szülők mellett, ahol a túléléshez alkalmazkodásra és mások igényeinek figyelésére volt szükség. Fontos hangsúlyozni, hogy a társfüggőség nem egyenlő a szeretettel vagy az elköteleződéssel. Az egészséges kapcsolatokban a felek képesek megőrizni önállóságukat, miközben támogatják egymást.

A társfüggő dinamika ezzel szemben felborítja az egyensúlyt: az egyik fél folyamatosan ad, a másik pedig elfogad vagy kontrollál.

A felismerés az első lépés a változás felé. A társfüggőség oldása önismereti munkát, határhúzást és gyakran szakember segítségét igényli. A cél nem a kapcsolatok feladása, hanem az, hogy az egyén megtanulja: saját szükségletei ugyanolyan fontosak, mint másokéi.

Az egészséges kötődés alapja az önmagunkkal való kapcsolat rendezése.