Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az imposztor-szindróma (más néven imposztor-jelenség) nem hivatalos pszichiátriai diagnózis, hanem inkább egy lelki minta, amelyben az ember képtelen elfogadni a saját sikereit, és belül állandóan csalónak, kevésnek érzi magát. Még akkor is, ha szemmel láthatóan bizonyított a tudása és teljesítménye, azaz minden szinten kiérdemelte. Sokféleképpen találkozhatunk ezzel a mindennapokban, például úgy, hogy állandó rettegésben él valaki, hogy lebukik valamivel, pedig lehet, hogy nincs is alapja.

Olyan is van, hogy az illető a sikereit külső tényezőknek tulajdonítja, azt mondja, hogy csak szerencséje volt, vagy más segítségével nem is tudta volna elérni. Ide tartozik az is, amikor valaki túlzottan felkészül mindenre, mert fél a hibázástól, vagy amikor megdicsérik, nem tudja szívből elfogadni azt. Sokszor azt gondolja az egyén, hogy mások nála sokkal jobban értenek a dolgokhoz, vagyis kompetensebbek az adott területen. Fontos megjegyezni, hogy ezek az érzések nem azt jelentik, hogy valaki valóban alkalmatlan.

Éppen ellenkezőleg, az imposztor-szindróma gyakran tehetséges, lelkiismeretes és magas elvárásokat támasztó embereknél jelenik meg. A leggyakrabban érintettek ebben, akik éppen pályakezdőként próbálnak helytállni egy munkahelyen, vagy esetleg kisebbségi csoportok tagjai, akik felett többet ítélkeznek. Azok is jellemzőbb, akiket egy magasabb, új pozícióba helyeznek, mint ahol addig dolgozott. Sőt, sokkal gyakrabban fordul elő nők körében, mint férfiakéban. Sokan azt hiszik, hogy „majd elmúlik, ha több tapasztalatom lesz”, de sajnos az imposztor-érzés gyakran újra és újra visszatér.

Okai különfélék lehetnek, de fontos, hogy nem egy ok, hanem több ok együttesen vezet a kellemetlen érzéshez. Sokaknál már a gyerekkori traumák átélése, a túlzott elvárások, a kritika és a negatív hasonlítgatás a szülők részéről komoly önértékelési gondokat okozhat, végül ide vezethet. Sokakba azt ültetik el, hogy valaki csak akkor értékes, ha elér bizonyos eredményeket, vagy tökéletesek, ehhez elég csak fellapozni egy női magazint.

Az sem éppen segít, hogy a média azt sugallja a „hibátlan és tökéletes” sztárok életének mutatásával, hogy csak ez lehet az egyetlen út. Mindez egyenes út ahhoz, hogy irreális elvásárokat állítson fel magával szemben az ember, közben pedig a környezetükkel sokkal engedékenyebb. Következményei súlyosak lehetnek, hiszen az állandó teljesítési és megfelelési kényszer stresszt, depressziót, önbizalomhiányt és kiégést okoz. Küzdeni ellene csak és kizárólag úgy lehet, ha valaki felismeri a probléma forrását, önreflexiót alkalmaz, megtanulja nem becsmérelni magát, hanem elismeri eredményeit. Sokszor ezt csak szakember segítségével lehet elérni, ezért senki se habozzon segítséget kérni.

Az imposztor-szindróma egy olyan lelki állapotot tükröz, aminek hátterében önbizalomhiány, szorongás, az ember önmagába vetett hitének elvesztése áll. Ennek leküzdésében az a cél, hogy ne állítsunk fel irreális elvásárokat magunkkal szemben, engedjünk a kételyeknek, de találjuk meg ennek egészéges határait.